Telefon

+36 20 412 2992

E-mail

szakapolas@birilloangel.hu

Nem lehet elégszer elmondani, hogy milyen fontos az a tény, hogy beteg szeretteinket kire is bízzuk, pontosabban kire bízhatjuk.

Magyarországon a betegek, idős emberek gondozása és ápolása végzettséghez kötött, mely szigorú jogszabály keretei között történhet, és nem végezheti bárki.

2022-2023 a változás éve, melyet a szociális és egészségi szakápolási ellátások tevékenységét még szigorúbb törvényi keretek közé soroltak.

Szakértelem

Ahhoz, hogy megértsük a szigorításokat szükséges tisztán látni.

Szeretteink, betegeink otthoni gondozását – ápolását az ellátás igényétől függően csak szociális gondozó vagy (egészségügyi) ápoló-szakápoló végzettséggel és engedélyekkel rendelkező személyek végezhetik.

  • 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről  –  Az egészségügyi szolgáltatás megkezdésének és gyakorlásának feltételei108. § (1) *  Egészségügyi szolgáltatás – a 108/A. §-ban foglalt kivétellel – kizárólag az egészségügyi államigazgatási szerv által kiadott működési engedély birtokában, az abban meghatározottak szerint kezdhető meg, illetve folytatatható https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700154. 
  •  „egyéni egészségügyi vállalkozóként végzett tevékenysége ún. személyes közreműködői tevékenységnek minősül, mely tekintetében bejelentési kötelezettsége keletkezik, ezen tevékenység ugyanis továbbra is hatósági nyilvántartásba vétel alapján végezhető” mondja ki a 2003. évi LXXXIV. törvény 8. § (4) bekezdése és 1991. évi XI. törvény  6/A § (1) bekezdése  2023. június 1-jei hatállyal módosult.

 Egyéni vállalkozóként már nem folytatható egészségügyi tevékenység.

https://nnk.gov.hu/index.php/egeszsegugyi-igazgatasi-foosztaly/egeszsegugyi-igazgatasi-foosztaly-hirei/1973-tajekoztatas-szabadfoglalkozasu-egeszsegugyi-tevekenyseg-vegzese?highlight=WyJ0YWpla296dGF0YXMiLCJzemFiYWRmb2dsYWxrb3pcdTAwZTFzXHUwMGZhIiwiZWdlc3pzZWd1Z3lpIiwidGFqZWtvenRhdGFzIHN6YWJhZGZvZ2xhbGtvemFzdSIsInRhamVrb3p0YXRhcyBzemFiYWRmb2dsYWxrb3phc3UgZWdlc3pzZWd1Z3lpIiwic3phYmFkZm9nbGFsa296XHUwMGUxc1x1MDBmYSBlZ1x1MDBlOXN6c1x1MDBlOWdcdTAwZmNneWkiXQ==

Továbbá a megváltozott szociális és egészségügyi törvény szabályozza az ellátáshoz szükséges kötelességeket, elvárásokat is.

1993.évi III. törvény módosítása szerint: „Mindenki felelős önmagáért.

Ha az egyén önmagáról gondoskodni nem képes, őt – a képességeik és lehetőségeik szerint, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rokontartásra vonatkozó szabályai szerinti sorrendben – a hozzátartozók segítik.”

https://njt.hu/jogszabaly/1993-3-00-00.133

https://www.parlament.hu/irom42/01620/01620-0013.pdf

Tehát a családtagoknak kötelességük rokonaikkal kapcsolatos ellátásról gondoskodni.

Beteg szeretteink gondoskodását állami és magán keretek között jogszerűen csak szociális és egészségügyi szolgáltatókon keresztül oldhatjuk meg. Fontos tudni, hogy az állami utógondozás is költségtérítésessé vált. Korábbi cikkünkben „Szigorúan csak szakemberre bízzuk szeretteink ápolását” írtunk róla.

Mi a különbség a szociális gondozó és ápoló között

A gondozó feladatkörébe olyan mindennapos tevékenységek tartoznak, mint a főzés, takarítás, bevásárlás, beszélgetés, közös séta vagy a könnyed testmozgásban való segítség. Emellett segít a tisztálkodásban és a hozzátartozókkal való kapcsolattartásban. Nem feltétlenül rendelkezik szakápolói végzettséggel.

 A szakápoló foglalkozik minden egészségügyi végzettséghez kötött feladatok elvégzésével pl. sebkötözés, vérnyomás- és oxigénszint-mérés illetve az orvos által felírt infúzió vagy injekció beadásával.

Szociális gondozó feladatai otthoni gondozás során:

A személyes gondoskodás magában foglalja a szociális alapszolgáltatásokat, házi segítségnyújtás

Szociális gondozói vagy egészségügyi végzettséggel és engedéllyel végezhető.

Házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A házi segítségnyújtás keretében szociális segítést vagy személyi gondozást nyújtanak.

 A szociális segítés keretében az alábbi segítség nyújtható:

Lakókörnyezeti higiénia megtartásában való közreműködést takarítás a lakás életvitelszerűen használt helyiségeiben (hálószobában, fürdőszobában, konyhában és illemhelyiségben),

Háztartási tevékenységben való közreműködés:

  • mosás, vasalás
  • bevásárlás (személyes szükséglet mértékében), gyógyszer kiváltása
  • segítségnyújtás ételkészítésben és az étkezés előkészítésében
  • mosogatás
  • ruhajavítás
  • ágyazás, ágyneműcsere
  • tüzelő behordása kályhához, egyedi fűtés beindítása (kivéve, ha ez a tevékenység egyéb szakmai kompetenciát igényel)
  • hó eltakarítás és síkosság-mentesítés a lakás bejárata előtt
  • gondozott kísérése
  • segítségnyújtás veszélyhelyzet kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában
  • szükség esetén a bentlakásos szociális intézménybe történő beköltözés segítése
  • a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében és a kialakult veszélyhelyzet elhárításában történő segítségnyújtást
  • információnyújtás, tanácsadás és mentális támogatás
  • családdal, ismerősökkel való kapcsolattartás segítése
  • az egészség megőrzésére irányuló aktív szabadidős tevékenységben való közreműködés
  • ügyintézés az ellátott érdekeinek védelmében

Gondozási és ápolási feladatok körében:

  • mosdatás
  • fürdetés, testfelület tisztítása, kezelése,
  • öltöztetés
  • ágyazás, ágyneműcsere
  • haj, arcszőrzet ápolás
  • száj, fog és protézisápolás
  • körömápolás, bőrápolás
  • folyadékpótlás, étkeztetés (segédeszköz nélkül)
  • általános mozgatás ágyban (speciális, gyógytorna kivételével)
  • decubitus megelőzés
  • gyógyszer adagolása, gyógyszerelés monitorozása
  • hely- és helyzetváltoztatás segítése lakáson belül és kívül
  • kényelmi és gyógyászati segédeszközök beszerzésében való közreműködés, karbantartásában való segítségnyújtás
  • vérnyomás mérés

Szakápoló feladatai otthonápolás során:

Egészségügyi végzettséghez és hatósági engedélyhez kötött!

  • szondán keresztüli tápláláshoz és folyadékfelvételhez kapcsolódó ápolás, illetve ezek megtanítása,
  • tracheális kanül tisztítása, betét cseréje, illetve ezek megtanítása
  • katéterezés, illetve hólyagöblítéshez kapcsolódó ápolás
  • infúziós terápia- intravénás folyadék- és elektrolit pótláshoz nem szájüregen történő gyógyszer beadáshoz kapcsolódó szakápolási feladatok
  • baleseti vagy műtétek utáni ápolás, és korlátozott önellátás esetén a testi higiéné biztosítása, valamint a mozgás segítése
  • műtéti területek (nyitott és zárt sebek) ellátása
  • stoma terápia és különböző célt szolgáló drainek kezelése
  • szakma specifikus szájápolási tevékenységek műtét után
  • dekubitálódott területek, fekélyek ápolása
  • betegség következményeként átmenetileg vagy véglegesen kiesett vagy csökkent funkciók helyreállításához, fejlesztéséhez vagy pótlásához kapcsolódó ápolás keretében:
    • gyógyászati segédeszközök, protézisek használatának tanítása,
    • mozgás és mozgatás eszközei használatának tanítása,
    • hely- és helyzetváltoztatás segítése.
  • szükség szerinti, kiegészítő speciális eljárások:
    • UH inhalálás, légzésterápia,
    • szívó alkalmazása,
    • oxigénterápia.
  • tartós fájdalomcsillapítás,
  • beszédterápia a beteg állapotától függően
  • gyógytorna
  • elektroterápia
  • otthoni parenterális (nem szájüregen keresztül történő) táplálás végzése kizárólag krónikus bélelégtelenségben szenvedő betegek esetében, szükség esetén dietetikus bevonásával

Az ápolás, gondozás minden esetben állapotfelmérés és ápolási terv alapján végezhető. A gondozási szükséglet vizsgálat keretében kell megállapítani azt, hogy az ellátást igénylő esetében szociális segítés vagy személyi gondozás indokolt.

Szeretteinket kizárólag és szigorúan csak szakképzett, engedéllyel rendelkező szakember ápolhatja- gondozhatja.

Az ápolási folyamatot szigorúan dokumentálni kell.

Nagyon fontos azzal tisztában lenni, hogy a szakember baleset vagy hirtelen egészségromlás esetén elsősegélynyújtásra is képes, felismeri az ellátásban részesülő személy állapot változását.

Ismeri az egészségügyi alapellátás rendszerét.

Rendelkezik a szükséges ápolási eszközökkel és használja az ápoláshoz szükséges eszközöket, műszereket.

Ismeri a gyógyászati segédeszközök, kényelmi eszközök szakszerű alkalmazását, használatuk betanítására képes.

Felelősséggel és hatósági engedéllyel és az ahhoz kötött biztosítással rendelkezik.  A végzettsége és engedélyei leellenőrizhető.

Végzettség és hatósági engedély nélküli ápolás – gondozás veszélyes  és  törvénysértő!

Hogy kire és milyen formában bízzuk szeretteink ápolását, az korábbi blog cikkünkben kifejtettük, mely az alábbi linken olvasható.

Szerző: Laskay Barbara – Felnőtt szakápoló                                Létrehozva: 2023. november 5.

Az oldalon található tartalmak hitelességéért a Birillo Zoo Kft –Birillo Angel Otthoni Szakápolás – Betegellátás Szolgáltatást ügyvezetője: Laskay Barbara felel.

A weboldalon megjelent információk nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, látogasson el orvosához.

Hivatkozások/forrás

https://nnk.gov.hu/index.php/egeszsegugyi-igazgatasi-foosztaly/egeszsegugyi-igazgatasi-foosztaly-hirei/1973-tajekoztatas-szabadfoglalkozasu-egeszsegugyi-tevekenyseg-vegzese?highlight=WyJ0YWpla296dGF0YXMiLCJzemFiYWRmb2dsYWxrb3pcdTAwZTFzXHUwMGZhIiwiZWdlc3pzZWd1Z3lpIiwidGFqZWtvenRhdGFzIHN6YWJhZGZvZ2xhbGtvemFzdSIsInRhamVrb3p0YXRhcyBzemFiYWRmb2dsYWxrb3phc3UgZWdlc3pzZWd1Z3lpIiwic3phYmFkZm9nbGFsa296XHUwMGUxc1x1MDBmYSBlZ1x1MDBlOXN6c1x1MDBlOWdcdTAwZmNneWkiXQ

https://njt.hu/jogszabaly/1993-3-00-00.133

https://www.parlament.hu/irom42/01620/01620-0013.pdf

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99700154.tv

https://www.neak.gov.hu/felso_menu/lakossagnak/ellatas_magyarorszagon/egeszsegugyi_ellatasok/otthoni_szakapolas_hospice#Melyek%20az%20otthoni%20szak%C3%A1pol%C3%A1s%20ig%C3%A9nybev%C3%A9tel%C3%A9nek%20felt%C3%A9telei?

https://www.nnk.gov.hu/index.php/egeszsegugyi-igazgatasi-foosztaly/szakmai-minimumfeltetelek/268-szakapolas-korzeti-kozossegi-szakapolas

https://www.nnk.gov.hu/index.php/egeszsegugyi-igazgatasi-foosztaly/egeszsegugyi-igazgatasi-foosztaly-hirei/1973-tajekoztatas-szabadfoglalkozasu-egeszsegugyi-tevekenyseg-vegzese

https://egeszsegvonal.gov.hu/ellatorendszer/otthoni-szakapolas.html

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük